Frank Costello – az alvilág miniszterelnöke

1951-ben Amerika egy része először látta igazán közelről azt a világot, amelyről addig leginkább rendőrségi hírekből, újságcikkekből és félig-meddig legendaként terjedő történetekből hallott. Az amerikai szenátus szervezett bűnözést vizsgáló Kefauver-bizottsága előtt egymás után jelentek meg az alvilág ismert szereplői, az egyik ember pedig, akire mindenki különösen kíváncsi volt, Frank Costello volt. Costello azonban egyáltalán nem rajongott azért az ötletért, hogy az arca bekerüljön minden amerikai nappalijába, ezért a televíziós közvetítés alatt a kamerák hosszú ideig leginkább csak a kezét mutatták, miközben a szenátorok arról kérdezgették, miből él, milyen üzletei vannak, kiket ismer, és valójában mekkora hatalom összpontosul körülötte.

Képzeljük csak el ezt a jelenetet: emberek milliói ülnek a televízió előtt, a képernyőn szinte csak egy elegáns férfi kezeit látják, mégis mindenki tudja, hogy New York egyik legbefolyásosabb alvilági embere beszél. Valahol ez a kép szinte tökéletesen összefoglalja Frank Costello egész életét, mert neki soha nem kellett feltétlenül a reflektorfény közepén állnia ahhoz, hogy mindenki érezze a jelenlétét. Nem abból épített magának hatalmat, hogy ő legyen a leghangosabb ember a szobában, hanem abból, hogy amikor megszólalt, olyan kapcsolatok és olyan befolyás állt mögötte, amelyek miatt másoknak érdemes volt odafigyelniük rá.

A maffiafőnök, aki inkább telefonált, mint lövöldözött

Frank Costello teljesen más típusú maffiafigura volt, mint Albert Anastasia, akinek a neve szinte összeforrt az erőszakkal és a félelemmel, vagy később John Gotti, aki már szinte tudatosan játszott a sajtóval, az elegáns öltönyökkel és a körülötte kialakuló hírnévvel. Costello hatalmának egyik legfontosabb forrása nem az volt, hogy hány ember rettegett tőle, hanem az, hogy pontosan tudta, kit kell felhívni, ha valamit el kell intézni.

Politikusokat ismert, ügyvédeket, üzletembereket és olyan befolyásos embereket, akik további ajtókat tudtak kinyitni előtte. Ha probléma adódott, Costello számára nem feltétlenül az volt az első kérdés, hogy kit kell megverni vagy lelőni, hanem inkább az, hogy kivel kell beszélni, kinek lehet szívességet tenni, kitől lehet később segítséget kérni, és kinél kell egy olyan telefonszámot elővenni, amelyet más ember talán soha nem is kaphatott volna meg. Ebből a különleges kapcsolatrendszerből nőtt ki az a becenév is, amely végül egész életére ráragadt: The Prime Minister of the Underworld, vagyis az alvilág miniszterelnöke.

Ez persze nem azt jelentette, hogy Frank Costello valami békés úriember lett volna, aki véletlenül rossz társaságba keveredett. A maffia egyik legfontosabb embere volt, illegális üzletekből gazdagodott meg, és egy olyan szervezet felső vezetésében mozgott, ahol az erőszak ugyanúgy része volt a rendszernek, mint a pénz vagy a kapcsolatok. A különbség inkább abban volt, hogy Costello számára az erőszak nem feltétlenül az első megoldást jelentette. Sokszor jobban szeretett úgy nyerni, hogy közben senkinek ne kelljen fegyvert elővennie.

Calabriából New York utcáira

Frank Costello 1891-ben Francesco Castiglia néven született Calabriában, Dél-Olaszországban, majd még kisgyerekként került családjával az Egyesült Államokba. New Yorkban, East Harlem környékén nőtt fel, és fiatalon egyáltalán nem arra készült, hogy egyszer politikusokkal és milliomos üzletemberekkel tárgyaljon. Utcai bandákhoz sodródott, kisebb bűncselekményekbe keveredett, verekedések és letartóztatások is szerepeltek a fiatalkorában, vagyis az ő története is ugyanabban a kemény bevándorlónegyedben kezdődött, ahonnan később az amerikai alvilág több nagy neve is elindult.

Ahogy azonban egyre idősebb lett, Costello kezdte megérteni, hogy hosszú távon nem feltétlenül az a legerősebb ember, aki a legnagyobbat üt. Sokkal többet érhet az, aki tud beszélni az emberekkel, képes szívességeket cserélni, információhoz jut, és el tudja érni, hogy másoknak is érdekük legyen az ő sikere. Costello ebből csinált később művészetet, és ez különböztette meg nagyon sok kortársától.

Fiatalon került közel Lucky Lucianóhoz, és ez a kapcsolat meghatározta a későbbi pályáját. Luciano nagy rendszerben gondolkodott, és egy modernebb, szervezettebb amerikai maffiát akart felépíteni, Costello pedig tökéletesen illett ebbe az új világba, mert nemcsak az utcát értette, hanem azt is, hogyan lehet a törvényes üzleti és politikai élethez közel kerülni. A szesztilalom idején hatalmas pénzeket kerestek az illegális alkoholkereskedelemben, később Costello számára pedig egyre fontosabb lett a szerencsejáték, amelyből szintén óriási összegek folytak be.

Miért ért néha többet egy telefonszám, mint egy pisztoly?

Costello hatalmát talán úgy lehet a legegyszerűbben megérteni, ha elképzeljük, hogyan működött egy illegális szerencsejáték-üzlet. Nem elég néhány gépet betenni egy helyiségbe, majd várni, hogy ömöljön a pénz. Kell hozzá olyan rendőr, aki nem feltétlenül éppen aznap akarja felfedezni a helyet, kell ügyvéd, aki tudja, mit lehet tenni, ha mégis razzia lesz, kell információ arról, hogy mikor kezd valamelyik hatóság túl kíváncsivá válni, és nagyon sokat számít az is, ha az ember ismer olyan politikusokat vagy közvetítőket, akik bizonyos helyzetekben képesek enyhíteni a nyomást.

Costello évtizedeken keresztül ilyen kapcsolatokat épített. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy New York minden politikusa az ő embere lett volna, mert a valóság ennél sokkal bonyolultabb volt. Inkább egy hatalmas kapcsolati hálóról beszélünk, amelyben Costello tudta, melyik problémához melyik ember vezethet közelebb a megoldáshoz. Egy olyan világban, ahol nagyon sokan kizárólag a félelemre építették a tekintélyüket, Costello megértette, hogy egy jól elhelyezett szívesség vagy egy megfelelő pillanatban indított telefonhívás néha sokkal hatékonyabb lehet.

Ez tette igazán különlegessé a többi maffiafőnök között, és ezért tudott olyan emberek között is mozogni, akik normális körülmények között talán egyáltalán nem akartak volna kapcsolatba kerülni az alvilággal.

Lucky Luciano kiesik, Frank Costello pedig egyre magasabbra kerül

1936-ban Lucky Lucianót hosszú börtönbüntetésre ítélték, és ezzel hirtelen megváltozott a családon belüli erősorrend. Hogy egyszerűen követhető legyen: Luciano állt addig a szervezet tetején, Frank Costello és Vito Genovese pedig a legfontosabb emberei közé tartoztak. Amikor Luciano börtönbe került, természetesen azonnal felmerült a kérdés, hogy ki fogja a gyakorlatban tovább irányítani a családot.

Vito Genovese is nagyon komoly esélyes lehetett volna, csakhogy rövid időn belül egy régi gyilkossági ügy miatt úgy döntött, hogy jobb lesz Amerikától egy kicsit távolabb tölteni a következő éveket, ezért Olaszországba menekült. Costello előtt így egyre inkább megnyílt az út a vezetéshez, és végül ő lett az a személy, aki hosszú éveken keresztül a család tényleges irányítását végezte.

A vezetési stílusa pontosan olyan lett, mint amilyen emberként is volt. Nem próbált minden héten emlékeztetni mindenkit arra, hogy ő a főnök, és nem építette a tekintélyét fölösleges látványosságokra. A kapcsolatai, a pénze és a politikai befolyása önmagukban elegendőek voltak ahhoz, hogy mindenki tudja, milyen súlya van a szavának. Más maffiafőnökök is fordultak hozzá, ha valamilyen problémát tárgyalással kellett megoldani, Costello pedig fokozatosan olyan pozícióba került, ahol már nemcsak a saját családján belül számított fontos embernek.

Amikor Amerika televízión nézte az alvilág miniszterelnökét

Az 1951-es Kefauver-meghallgatások tették Frank Costellót igazán országosan ismert figurává. Az amerikai közvéleményt addig is foglalkoztatta a szervezett bűnözés, de most először történt meg, hogy emberek milliói gyakorlatilag élőben követhették, ahogy a szenátorok az alvilág vezetőit kérdezgetik. Costello szereplése különösen nagy érdeklődést váltott ki, hiszen addigra már rengeteget írtak arról, milyen elképesztő politikai kapcsolatokkal rendelkezik.

Amikor megkérdezték tőle, hogy mit tett az országáért jó állampolgárként, Costello egyik híressé vált válasza nagyjából annyi volt, hogy megfizette az adóit. Ez az egy mondat nagyon jól mutatta azt a száraz, visszafogott stílust, amely annyira jellemző volt rá. Nem próbált hőst csinálni magából, de nem is adott többet a kérdezőinek annál, amennyit feltétlenül szükségesnek érzett.

A meghallgatások ugyanakkor hatalmas figyelmet irányítottak rá, és Costello egyre inkább azt tapasztalhatta, hogy az a csendes háttérből működő világ, amelyben évtizedekig nagyon jól érezte magát, kezd eltűnni körülötte. A hatóságok egyre komolyabban figyelték a szervezett bűnözést, a média pedig pontosan azokra az emberekre volt kíváncsi, akik addig inkább szeretették volna elkerülni a nyilvánosságot.

Vito Genovese visszatért, és ugyanazt a széket akarta

Közben azonban egy régi probléma is újra megjelent Frank életében. Vito Genovesét Olaszországban megtalálták, amerikai katonai őrizetben visszahozták az Egyesült Államokba, hogy egy gyilkossági ügyben bíróság elé állítsák, az ellene indított eljárás azonban végül összeomlott. Vito ismét szabad ember lett, és amikor visszakerült New York alvilágába, azt kellett látnia, hogy az a család, amelyben korábban Lucky Luciano mellett ő maga is nagyon magas pozícióban állt, most Frank Costello irányítása alatt működik.

Vito Genovese pedig ezt nagyon nehezen viselte.

Nem arról volt szó, hogy két ember egyszerűen nem kedvelte egymást. Genovese konkrétan azt a hatalmat akarta megszerezni, amely Costello kezében volt. Évekig építette maga körül a saját embereit és támogatását, miközben Costellónak továbbra is nagyon erős kapcsolatai maradtak. Frank egyik legfontosabb szövetségese ráadásul Albert Anastasia volt, vagyis ugyanaz a rettegett maffiafőnök, akinek a történetét már a manhattani Park Sheraton Hotel borbélyszékében hagytuk abba.

Amíg Anastasia erős volt és Costello mellett állt, Genovesének sokkal nehezebb dolga volt. Az ötvenes évek közepére azonban egyre jobban látszott, hogy New York maffiavilágában újabb hatalmi átrendeződés készül.

Egy lövés Manhattanben mindent megváltoztatott

1957. május 2-án este Frank Costello hazatért a Central Park West-i lakásához. Kiszállt a taxiból, besétált az épület előcsarnokába, mögötte pedig megjelent Vincent „The Chin” Gigante, aki akkor még Vito Genovese egyik embere volt, és csak jóval később válik majd saját jogán is New York egyik leghírhedtebb maffiafőnökévé.

Gigante követte Costellót az előcsarnokba, fegyvert rántott, majd a korabeli történet szerint rákiáltott, hogy „Frank!”, mire Costello ösztönösen megfordult. A következő pillanatban eldördült a lövés, a golyó azonban nem hatolt mélyen a fejébe, hanem végigsúrolta azt. Costello összeesett, Gigante pedig elmenekült, miközben minden bizonnyal azt hihette, hogy a feladatot elvégezte.

Frank Costello azonban életben maradt, és ami ezután történt, talán többet elmond róla, mint szinte bármi más az életében. Egy olyan világban, ahol egy sikertelen merénylet után sok ember azonnal bosszút esküdött volna, Costello inkább végiggondolta, mit jelent számára az üzenet. Tudta, hogy Vito Genovese nem fogja örökké elfogadni a hatalmi helyzetet, és azt is tudta, hogy ha továbbra is mindenáron ragaszkodik a vezetéshez, a következő támadó talán már pontosabban céloz.

Costello ezért fokozatosan hátrébb lépett, Genovese pedig megszerezte a család tényleges irányítását. Még ennél is érdekesebb, hogy amikor Gigante később bíróság elé került a lövöldözés miatt, Frank nem volt hajlandó egyértelműen azonosítani őt támadójaként. Ezzel gyakorlatilag ugyanazt csinálta, amit egész életében: nem engedte, hogy egy helyzet puszta büszkeségből nagyobb háborúvá váljon.

Costello visszavonult, de a befolyását nem veszítette el

Frank Costello visszavonulását azonban nem szabad úgy elképzelni, mintha másnaptól senki nem hívta volna fel, és ő valahol egy tóparton kezdett volna horgászni. A hivatalos vezetői szerepből való hátralépés nem jelentette azt, hogy egyik napról a másikra eltűnt volna az évtizedek alatt felépített tekintélye, kapcsolatrendszere és befolyása.

Továbbra is kapcsolatban maradt az alvilág fontos szereplőivel, Carlo Gambinóval is jó viszonyt ápolt, és sokan továbbra is kíváncsiak voltak a véleményére. Costello tulajdonképpen még egyszer bebizonyította azt, amire az egész életét építette: nem feltétlenül kell hivatalosan neked lenned a főnöknek ahhoz, hogy fontos ember maradj.

Közben a helyére kerülő Vito Genovese sorsa egészen más irányt vett. Genovese éveken keresztül harcolt azért, hogy végül kiszorítsa Costellót és megszerezze a család irányítását, 1959-ben azonban kábítószer-kereskedelemmel kapcsolatos összeesküvés miatt tizenöt év börtönbüntetésre ítélték. Így alig néhány évvel azután, hogy a Costello elleni merénylettel sikerült megszereznie azt a pozíciót, amelyre annyira vágyott, már egy szövetségi börtönből próbálta fenntartani a befolyását.

Az ember, akit Genovese nem tudott túlélni

Az egész történet egyik legérdekesebb fordulata éppen az lett, hogy Vito Genovese, aki majdnem megölette Frank Costellót azért, hogy elfoglalhassa a helyét, végül hamarabb halt meg nála. Genovese 1969-ben egy szövetségi börtönkórházban halt meg, miközben Frank Costello még mindig életben volt, és továbbra is viszonylag szabad, kényelmes életet élt.

Costello egészen 1973-ig élt, és nyolcvankét éves korában halt meg. Ha pedig megnézzük azoknak az embereknek a sorsát, akik vele együtt uralták New York alvilágának egy korszakát, egészen különleges, ahogyan az ő története véget ért. Albert Anastasiót egy manhattani borbélyüzletben lőtték agyon, Vito Genovese börtönben halt meg, mások évtizedeket töltöttek rács mögött, eltűntek vagy saját embereik fordultak ellenük, Frank Costello viszont még egy közvetlen közelről leadott fejlövést is túlélt, majd volt annyi esze, hogy ne áldozza fel az életét csak azért, mert nem akarta átadni a főnöki helyét.

Talán pontosan ezért illett rá annyira az alvilág miniszterelnöke elnevezés. Nem ő volt New York legvéresebb maffiózója, nem ő volt az, aki minden konfliktusban elsőként nyúlt fegyverhez, és nem is próbált állandóan bizonyítani a külvilágnak. Sokkal korábban megértette, mint nagyon sok társa, hogy a valódi hatalom néha nem abból áll, hogy valaki mindenáron ragaszkodik a legnagyobb székhez, hanem abból, hogy tudja, mikor érdemes benne ülni, mikor lehet a háttérből ugyanúgy befolyásos maradni, és legfőképpen mikor érkezik el az a pillanat, amikor már többet ér életben maradni, mint még egyszer bebizonyítani mindenkinek, hogy ki a főnök.

Frank Costello végül éppen ezzel különbözött olyan sok embertől, akikkel ebben az AL-VilÁgi sorozatban találkozunk. Miközben körülötte újra és újra olyan férfiak buktak el, akik mindenáron több hatalmat, nagyobb címet vagy magasabb pozíciót akartak, Costello felismerte, hogy egy ember attól még nem válik jelentéktelenné, hogy már nem az ő neve áll a szervezet élén. Talán éppen ez a felismerés volt az egyik oka annak, hogy végül sokkal tovább maradt életben, mint azok közül jó néhányan, akik valaha el akarták venni tőle a helyét.